Jövő hét, Kedd
Egy fa alatt ülök és a múlt
nyár emlékein tűnődöm némán.
Ahogy a szerelmed jött s feldúlt,
csak álltam veled szemben bénán.
Azt éreztem hogyha majd elmész,
az üresség mely hirtelen rám szakad,
súlytalan létével teljesen felemészt,
érintésedből csak borzongás marad.
London fényévnyi távolság nekem,
arcod messzi bolygók ködébe vész,
a nyáron át tartó színes életem,
most magányos s fehér mint a mész.
Rendben, pontosan indult a géped,
de viharként jött a szörnyű hír,
már a radar sem lát többé téged,
minden csendes, senki sem sír.
Egy fa alatt ülök és a múlt
nyár emlékein tűnődöm némán.
Ahogy a szerelmed jött s feldúlt,
csak álltam veled szemben bénán.
Azt éreztem hogyha majd elmész,
az üresség mely hirtelen rám szakad,
súlytalan létével teljesen felemészt,
érintésedből csak borzongás marad.
London fényévnyi távolság nekem,
arcod messzi bolygók ködébe vész,
a nyáron át tartó színes életem,
most magányos s fehér mint a mész.
Rendben, pontosan indult a géped,
de viharként jött a szörnyű hír,
már a radar sem lát többé téged,
minden csendes, senki sem sír.
Én csak bámulom a tévét gyáván,
pillantásom most zavartan féltő,
a szavakat csak hallgatom kábán,
a balesetben nincs túlélő.
Egy fa alatt ülök és az eget nézem,
repülők fehér füstje festi a kéket,
csak nézek rájuk, de mégsem értem,
hogyan veszíthettelek el téged.
Az emlékek csak játszanak velem,
Te és Én csalóka reményt hozunk,
az utolsó mondatod az volt nekem,
jövő hét Kedden találkozunk.
2017
pillantásom most zavartan féltő,
a szavakat csak hallgatom kábán,
a balesetben nincs túlélő.
Egy fa alatt ülök és az eget nézem,
repülők fehér füstje festi a kéket,
csak nézek rájuk, de mégsem értem,
hogyan veszíthettelek el téged.
Az emlékek csak játszanak velem,
Te és Én csalóka reményt hozunk,
az utolsó mondatod az volt nekem,
jövő hét Kedden találkozunk.
2017
