Kétség
Néha azt érzem senki sem vagyok,
ezt mondom magamnak naphosszat,
s hiába beszélnek jót és rosszat,
kétkedő mosolyok fogadnak, és a ragok
csak azért ejtenek rabul verseimben,
hogy tudjam valójában ki s mi vagyok.
Így tükröződhet vissza szememben,
a megvető pillantás mit néha kapok,
és mint a szürkeállományban a színek,
ugrálnak össze vissza és szabályokat
rúgnak fel a hangzatos keresztrímek.
Aztán a súlytalan üresség ami elér,
csábító, kedves, és annyira ledér,
hogy szívesen veszem ha még marad,
de akkorra új hülye gondolat ragad
bele agyamba, és a kényelmes semmit
rúgja hasba, csak egy csipetnyit.
De tudatom lassan odaér, hogy végre,
értelmes gondolat jusson az eszébe.
S amíg a senkiből valakivé válok,
elmém üres rétjén futok s kiabálok
Betelnek napjaim azzal a léttel,
ami elhalmoz a rengeteg miérttel,
s ezekre olyan válaszokat kapok,
melyektől nincs bennem több kétely,
hogy mégis csak senki sem vagyok.
2017
Néha azt érzem senki sem vagyok,
ezt mondom magamnak naphosszat,
s hiába beszélnek jót és rosszat,
kétkedő mosolyok fogadnak, és a ragok
csak azért ejtenek rabul verseimben,
hogy tudjam valójában ki s mi vagyok.
Így tükröződhet vissza szememben,
a megvető pillantás mit néha kapok,
és mint a szürkeállományban a színek,
ugrálnak össze vissza és szabályokat
rúgnak fel a hangzatos keresztrímek.
Aztán a súlytalan üresség ami elér,
csábító, kedves, és annyira ledér,
hogy szívesen veszem ha még marad,
de akkorra új hülye gondolat ragad
bele agyamba, és a kényelmes semmit
rúgja hasba, csak egy csipetnyit.
De tudatom lassan odaér, hogy végre,
értelmes gondolat jusson az eszébe.
S amíg a senkiből valakivé válok,
elmém üres rétjén futok s kiabálok
Betelnek napjaim azzal a léttel,
ami elhalmoz a rengeteg miérttel,
s ezekre olyan válaszokat kapok,
melyektől nincs bennem több kétely,
hogy mégis csak senki sem vagyok.
2017
