Elveszett lelkek
Mit gondolsz mi lesz így velünk?
Hónapok óta együtt fekszünk s kelünk,
a semmi határán egymás kezét fogva,
dugjuk egymás fejét a hideg homokba.
Mert nem akarunk semmiről tudni,
csak az életünk elől messze futni.
Az évszakokat múlatni egymás után,
magunk elé bámulni oly ostobán
mint emberek, kik csak a múltért élnek,
jelent és jövőt többé nem remélnek,
s imádság helyett az édes bűn mocska,
a szánalom és a szenvedés két foglya
vagyunk.
De most már elegünk ebből,
mikor már vérzünk több ezer sebből,
s érzékeink mind csődöt mondanak,
a semmi falai lassan leomlanak.
Aztán a csend mi körülvesz átkozottul,
eltompult agyunk most ellenünk fordul,
visszalök minket mély, sötét életünkbe,
mérget cseppentve üres szemgödrünkbe.
Tudjuk ettől soha el nem szakadunk,
hisz nincsen többé saját akaratunk,
csak két test mely bűnben,
tehetetlenül sodródik a létben,
így menthetetlen lelkek vagyunk.
S életünk ezen része,
a teljes evilági valónk egésze,
kiszakad és zuhan divatos klisékbe.
Majd vissza a súlytalan semmiségbe.
2017