Ábrándos valóság


Szeretnék szép, pozitív verset írni,
elképzelném, amint egy pillangó száll
virágról virágra, hogy ne kelljen sírni,
s elmondhassuk többé már semmi sem fáj.

Lágy szellő ringjon egy szép öbölben,
a vitorlások szeljék a hűs habokat,
ne legyenek a kezek sohasem ökölben,
ne vessünk el többé gyűlölet magokat.

Ilyennek szeretném látni a világot,
hinni, hogy minden ember csak jót akar,
senki nem szakít le több védett virágot,
az emberség ami minden rosszat eltakar.

Szeretném hinni tényleg, hogy ez igaz,
de sajnos a világ most épp nem ilyen,
több az aljasság s kevesebb a vigasz,
sokkal többen néznek ránk is irigyen.

Verseim nem csak kétségbeesett dalok,
mindegyik inkább egy újabb lázadás,
ne higgyétek, hogy érzéketlen vagyok,
a célom csak a figyelem és a ráhatás.

A világ szép, nem önmagától szennyes,
mi rontottuk el és tesszük még ma is,
bárki lehet gúnyos vagy ha akar kedves,
mi döntünk arról, hogy igaz vagy hamis.

Hiába várjuk, majd egycsapásra jobb lesz,
ha senki nem érti meg, nem lesz változás,
amíg nem tudják egy költő mit miért tesz,
nem marad más csak a jóról ábrándozás.


2017