Ítélj felettem!


Tíz körömmel tépem ki a vízcseppeket,
a tenger hívogatva nyújtja csápjait,
arcomra olvasztja a nap mosolyomat,
a bíró hangosan sorolja a vádjait.

S közben a szelíd megértő világom,
őrjöngve töri szét védőbástyáimat,
szerveimet csorbult konyhakés marja,
kényszerít, hogy kijátszam kártyáimat.

A világ szemében ha egy aprót hibázol,
előtte és akár utána tehetsz bármit,
száz év jótette is lehet tarsolyodban,
abban a percben kicsit sem számít.

Szeress, ölelj vagy dobj el végleg,
Te döntöd el mi lesz most a sorsom,
könnyeid borítják majd az álarcodat,
mikor parancsszóra elvágod a torkom.
Engem többé soha el nem hagyhatsz,
álmatlan éjszakákon ott leszek veled,
felsejlik majd néha múlt s a jövő,
innentől már örökké fogom a kezed.

Látlak húsz év múlva, ahogy tébolyultan
bolyongsz majd néma sírjaink között,
„ó hagyjátok ez csak a bolond özvegy,”
így súgnak majd össze a hátad mögött.

S aztán megpihensz Te is, hamvaidat
könnyű piheként felkapja az örök szél,
a tenger mindig valóra váltja álmait,
s tőled már soha többé senki sem fél.


2017