szép

elhagyom testem
szívemet kihányva
ereim kékre festem
tudatlanságom
álomképét kergetve
egy jobb élet felé
igyekszem
ha

kell átélem újra
mint tüskét
bőröm alá téve
gyermekkorom lépcsőin át
zuhanok ismét a mélybe
törött sípcsontjaim
használom mankónak
mikor

hittem hogy többféle
kromoszómája van a szónak
fércelt darabjaim s a képek
merülnek testnedvekkel teli
kádban
mint lyukas csónak
de legalább
szépek


képzelt isteneim gyógyítanak
még vérzek

2018.