Vihar után
Könnyeivel áztat a hűvös reggel,
a szívben haraggal, nincs mosoly,
fölszárad a könny lágy meleggel,
a kínok romjain mindenki komoly.
Kinek szórja színeit a szivárvány,
ha közben föld rejt a vihar elől?
Kéményként mered a fekete márvány,
mikor minden terv végleg összedől.
S mennyire lenne értékes az élet,
ha nincsen többé a megváltó halál?
A sok fájdalom ha sosem érne véget,
ki volna aki végül mégis rád talál?
Kérdéseid elporlasztja a múló idő,
üszkös gerendák tisztító tűz után,
Isteni rejtély mi meg nem fejthető,
elvesztél a lét kusza labirintusán.
Az égi zajt végül csend borítja,
minden kétséged mi volt tovaszáll,
éltél, küzdöttél s ezt bizonyítja,
néhány megtört szív, néma sírodnál.
2017.