Az utolsó perc

Bájos mosolyt ragaszt szádra a kín,
ereidben lüktet a város szenyvize,
már régóta a fekete a legszebb szín,
s csalóka fényt rögzít szemed írisze.

Vállald fel önmagad e rút világban,
légy oly egyedi mint egy ujjlenyomat,
találd meg a tökéletest a hibákban,
vesztes az, ki csak a gyengékre fogad.

S az utolsó órán nézz saját szemedbe,
mondj majd te ítéletet önmagad fölött,
az idő szentté vagy gonosszá tett e,
mi elrepült megtört érzékeid mögött.

Abban a percben nincsen több áltatás,
rajtad áll gyáván vagy bátran távozol,
s majd tisztelet övez tán megaláztatás,
bűneid megvallod vagy tűzben kárhozol.

Bárhogy is lesz az élet megy tovább,
szeretteid ott állnak majd körötted,
mit akkor látsz nincs annál ostobább,
dicsfény vagy szégyenfolt fölötted.

Dönthetünk e erről az utolsó percben,
úgy hiszem nem kellene, hogy így legyen,
ha soha senkit nem hagytál még cserben,
a választás súlya sincs majd lelkeden.

Élj úgy ha elmész, űr maradjon utánad,
nem létező isteneid már hiába hívod,
szeretet vett körül vagy éppen utálat,
elmondja gondozott vagy elhagyott sírod.
2018.