Hálátlanul
A magány szép lágyan megölel,
jóleső tán az első pillanat,
majd mind erősebben szorít,
nagyon messze még a pirkadat.
Küszködöm sós ízű könnyekkel,
kifáraszt de aludni nem hagy,
látlak egy fehér félhomályban,
elérhetetlen messzeségben vagy.
Nincs istenem mégis imádkozom,
nem is értem ezt hogyan lehet,
ha kell érted el is kárhozom,
csak újra együtt legyek veled.
Aztán valaki meghallja mégis,
a semmit kérlelő hitvány imát,
megdől minden tudomány s tézis,
visszakaplak, elkövetni a hibát.
Mert akkor becsülünk meg bármit,
ha már nincs meg többé nekünk,
tehetnénk jót, egy hajszálnyit,
de csak a Sátán üzletel velünk.
Nem érdemlünk hát könyörületet,
megtanít az élet a szenvedésre,
Isten nem talál csak süket füleket,
így jeleléssel hív a temetésre.
2018.