Árnykép
Az éjszaka belepi az arcokat,
mélysötét ismeretlen lénye
súlytalan titkokat tartogat,
s benne rejlik a fény reménye.
Mázsás leplét hajtja szemedre,
felszabadítva mosolyog rád,
közben bilincset tesz kezedre,
hallja riadt lelked sikolyát.
Félelmeid rozsdás szögekként,
merednek érzékeid koporsójában,
látod magad ijesztő jelekként,
egy szénfekete komor rózsában.
Kialszik reggel az éjkorom tűz,
színes ködként hajadba ragad,
magához láncol, hajszol s űz,
hogy soha ne találd meg magad.
Elborít az elsőre jóleső fény,
nem érzed, hogy a lelked szabad,
lábad előtt világos az ösvény,
mégis mindig árnyékban marad.
Így múlik el a nap s az életed,
mindig csak az éjszakát várod,
őrízd meg ragyogó, belső fényedet,
s végül elnyered a boldogságod.
2018.
Az éjszaka belepi az arcokat,
mélysötét ismeretlen lénye
súlytalan titkokat tartogat,
s benne rejlik a fény reménye.
Mázsás leplét hajtja szemedre,
felszabadítva mosolyog rád,
közben bilincset tesz kezedre,
hallja riadt lelked sikolyát.
Félelmeid rozsdás szögekként,
merednek érzékeid koporsójában,
látod magad ijesztő jelekként,
egy szénfekete komor rózsában.
Kialszik reggel az éjkorom tűz,
színes ködként hajadba ragad,
magához láncol, hajszol s űz,
hogy soha ne találd meg magad.
Elborít az elsőre jóleső fény,
nem érzed, hogy a lelked szabad,
lábad előtt világos az ösvény,
mégis mindig árnyékban marad.
Így múlik el a nap s az életed,
mindig csak az éjszakát várod,
őrízd meg ragyogó, belső fényedet,
s végül elnyered a boldogságod.
2018.
