Zárt világ

Fázni fog az ki haraggal,
fűti az élet kemencéjét,
sírni, aki csak bánattal
rakja ki sorsútja szélét.

Gyűlöleted nem tud ölelni,
irígységed nyugtot nem hagy,
csak társsal s nem egyedül
lehetsz az, ki valóban vagy.

Így merengek sírgödröm felett,
önző életem ásta a kezemmel,
hidegen néz vissza rám a mély,
s könnyezek lezárt szememmel.

Ma nincs súlya múló létemnek,
megméri lelkem jó s a gonosz,
életem nem nyitott könyv már,
csak egy kulcsra zárt doboz.

Felnyitom végül a két szemem,
a fény folyosót nyit agyamba,
kattan a zár a százhetes szobán,
s döntöm a thorazine-t magamba.

Holnap majd kezdődik újra minden,
a tükörben is új arcokat látok,
elmúlt életem felkavaró képei,
immár nem is emlékszem rátok.


2019.