Szép Magdaléna - sárballada

Szép Magdaléna szomorúan áll,
sárfoltos ruháján fehér folt virít,
körötte fagyosan csendes az éj,
szemeit kezébe rejti, mit kisírt.

Szép Magdaléna elindulna haza,
most vágott rajta sebet az élet,
magára öltené a szégyen álcáját,
bár érzi, tán túl kicsi a méret.

Szép Magdaléna hangosan felnevet,
ha már szégyene sincs jöhetne a bűn,
egy pillanat volt s lesújtott sorsa,
átfutott rajta mint cérna a tűn.

Szép Magdaléna megtörten, egymaga,
egykori álma is menekül fejéből,
mit valaha biztosan magáénak tudott,
lassan minden kicsúszott kezéből.

Szép Magdaléna talán újra kezdené,
ám ő is belátja ez soha nem segít,
az ki maga sem hisz saját magában,
ha csatát is nyer, háborút veszít.

Szép Magdaléna most búsan énekel,
légies testén keresztülnéz a világ,
a végső ugrás előtt nem lesz fontos,
valójában hol követte el a hibát.

Szép Magdaléna egyszer valaki volt,
mára csak egy lett a millió közül,
pár nap eltelik s annyi sem marad,
eltűnik a címlapról, a sorok mögül.

Szép Magdaléna test nélkül bolyong,
légüres térben hangtalan sikolt,
ha ezt a nevet bárkitől kérdezed,
senki sem tudja, hogy valaha volt.

Szép Magdalénát ismerhetsz te is,
volt oly idő mikor többet érdemelt,
e balladának sincsen egyéb dolga,
megőrízni emlékét, amit megénekelt.

2019.