A tükör

Van egy régi kopott tükröm,
még a nagy háborúból hoztam,
egy régi tárgy megőríz mindent,
amiket láttam, amiket mondtam.

Ha belenézek, nem magamat látom
hanem az elmúlt harcos éveket,
érzéseket, emlékeket, álmokat,
mident, de nem csak a szépeket.

Benne van a hosszú út hazáig,
kínon, bajon, szenvedésen át,
s még az is mikor épp kivágok,
vagy épp elültetek egy újabb fát.

Egy szép vasárnap az unokák
mosollyal töltik meg a házat,
miért hoztad el kérdezik tőlem,
hallgatok, hisz nincs magyarázat.

Kellett valami megfogható emlék,
a nyomoron kívűl mely áthatott,
egy tárgy akivel a fagyos éjben,
az ember néhány szót válthatott.
Ő itt függ azóta is a falon,
figyeli, hogy zajlik az életem,
ha belenézek, mint egy mély kút,
hideg, sötét s szinte végtelen.

Csendben múlnak el napjaim,
néha színes, néha csak színtelen,
remélem látni fogja majd azt is,
ha elragad magával a hirtelen.

Ha így lesz, mindketten elveszünk,
hiszen nélkülem semmivé válik,
velem együtt az összes tükörkép,
csak egy marék porrá mállik.

Nézz bele néha a saját tükrödbe,
s egyszer talán meglátsz engem,
ami az életben rossz vagy jó volt,
tükörképként nyugszik bennem.


2019.